Posts Tagged ‘Valere Novarina’

A test fényein edződtem”, mesélte el első Novarina-fordítási élményét Rideg Zsófia azon a vasárnap délelőtti beszélgetésen, amelyen a Debreceni Csokonai Színház társulata „vallott” A képzelettbeli operett című előadásuk születési nehézségeiről. Mert – mint kiderült – nem csupán a befogadónak nehéz megemésztenie első látásra (vagy inkább hallásra) ezt az előadást, a színészek sem igazán tudtak mit kezdeni a szöveggel jó ideig.

Rideg Zsófiát nagyon érdekelték Valère Novarina szövegei, A képzeletbeli operett lefordítása akkor merült fel, amikor egy DESZKA-fesztivál után – amelyen Novarina-dalokat énekelt a debreceni színház néhány színésze egy workshop alatt – Vidnyánszky Attila színházigazgató felvetette egy Novarina-darab bemutatását. Így kezdődött el a hosszú ideig tartó munka, de a fordító szerint szerencséje volt, hiszen „élő szerzővel dolgozott”, mindenre rákérdezhetett, ha kételyei voltak. „Úgy írd ezt a darabot, mintha magyarul született volna”, tanácsolta neki a szerző, hozzáfűzve: „egy elrontott gyermeki nyelv legyen”, amolyan Pinokkió-nyelv.

Visky András, Ráckevei Anna, Újhelyi Kinga, Mészáros Tibor, Rideg Zsófia

A színészek kétségbeestek, amikor megkapták a szöveget, de Rideg Zsófia azt tanácsolta nekik: várják meg az olvasópróbát, hangzószövegként már biztosan fog működni.

Azért ez mégsem volt olyan egyszerű, derült ki a továbbiakban, hiszen időbe telt, amíg valamennyire megbarátkoztak a szöveggel. Ráckevei Anna például bevallotta, hogy hiába találkozott már Novarina előtt „képtelen helyzetekkel”, a magyar rendezői hagyományokhoz képest másként gondolkodó rendezőkkel – mint például Vlad Mugurral, Anatolij Vasziljevvel –, hiába „járja ezt az iskolát jó ideje”, Novarina színházról való gondolkodása mégis vadonatúj volt számára. „Nekimentem a szövegnek háromszor-négyszer, nem értettem, olvastam a szavakat, nem tudtam, mit olvasok, borzasztó érzés volt. Sokszor volt az az érzésem, hogy biztos Zsófi félrefordította a szöveget, nem lehet, hogy így szóljon ez franciául”.

Aztán látott egy Novarina-előadást Avignonban, attól kezdve érteni vélte, hogyan működik színpadon a szöveg. A próbák alatt – magyar színészi szokásokhoz híven – folyton azt kérdezték a rendező-szerzőtől: „de honnan jövök, ki vagyok, mit akarok”? Novarina mindig válaszolt valamit, de azt sem értették. A francia szerző-rendező egyébként furcsállotta a magyar színészek kérdezősködését, „lelkizését”, kapcsolódik be a beszélgetésbe Mészáros Tibor, Novarina szerint ugyanis a francia színészek az agyukkal dolgoznak, nem a testükkel, lelkükkel, mint a magyarok. „Nehéz volt számára, amíg megértette, hogy nekünk fontos megtölteni a mondatot. De, amint ezt megértette, segített nekünk”.

Rideg Zsófia és Vranyecz Artúr

Visky András kifejti: az előadás nagyon megosztja a közönséget, s bár a kolozsváriak udvariasabbak voltak, mégis sokan elmentek szünetben. Vranyecz Artúr szerint onnantól kezdve tudott jól játszani, mikortól nem foglalkozott a nézővel, „az más valaki dolga, az én dolgom meg az, hogy ellássam a feladatomat”. Egyébként, ha csak egy darab néző marad benn az egyes előadásokon, akkor is el kell végezni ezt a feladatot”, fűzte hozzá. Jámbor József úgy vélte: akik elmentek, talán beleütköztek valamiféle prekoncepcióba, Kóti Árpád pedig megjegyezte: Debrecenben teltházzal kezdik az előadást, a végére meg már csak negyedház marad. Jámbor József közben hozzfűzi, Valère Novarina a következőképpen fogalmazta meg a szövegei lényegét: „a nyelv tavaszi állapotát akarom megragadni”. Rideg Zsuzsa még elmondja: Szűcs Nelli ekképpen magyarázta el, hogyan értette meg Novarina szövegét: „olyan, mintha szétszednék az embert, és fordítva raknák össze”. Egy másik értelmezési lehetőség, szintén Novarina szerint: amit a kubizmus a festészetben, azt akarja ő elérni a színházban.

Ami a nézők magatartását illeti, Ráckevei Annának van rá helytálló magyarázata: „nekünk két évünk volt rá, hogy elmélyedjünk a szövegbe, de aki először látja, annak nehéz elfogadni, nem lehet kárhoztatni ezért”.

Újhelyi Kinga: "Novarina fényember"!

Újhelyi Kinga „fényembernek” tartja a szerzőt, „a nézőnek is nyitottan kellene beülnie az előadásra”, mondja. Aztán jön a végszó, amit Rideg Zsófia mond ki: „gyönyörű műhelymunka volt, mindannyian hozzájárultunk az eredményhez, katedrálisépítés volt”.

Köllő Kata

 

Fotók: Biró István

Reklámok