szeptember, 2012 havi archívum

Szeptember 18-án, vagyis ma délután 4 órától látható a Román Televízió kolozsvári magyaradásában az a felvétel, amely a múlt héten készült a Minerva-házban, ahol átadtuk Senkákszky Endrének a Színházi Kritikusok Céhe által odaítélt életműdíjat. A tulajdonképpeni díjátadó ünnepség szeptember 16-án, vasárnap este zajlott Budapesten, a Nemzeti Színházban, itt adták át a Színikritikusok Díját az idei nyerteseknek, mivel azonban Bandi bácsi – korára való tekintettel – nem vállalta az odautazást, ezért Kolozsváron zajlott az a kis ünnepség, amelyre kedden, szeptember 11-én került sor a Minerva Művelődési Egyesület termében. A rendezvényről több cikk megjelent azóta a Szabadságban (pl.: „Pályája összeköti a vándorszínészetet az állandó színházzal”) lehoztuk a méltatásokat is a szombati lapszámunk színházi rovatában, de beszámoltak róla a Krónikában és a maszol.ro-n is. Most pedig a kolozsvári televízió magyaradásában nézhetik meg – vagy nézhetik újra – az ünnepségen készített felvételt mindazok, akik szeretik és tisztelik az idős színművészt, a magyar és a román állam Érdemes Művészét, Senkálszky Endrét.

Hogy a sok sajtóvisszhang után most ismét szóba hozom ezt az eseményt, annak több oka is van.

Egyrészt, mert úgy gondolom, gyakrabban kellene ráirányítanunk a közvélemény figyelmét idős művészeinkre, akik sajnos mindenki – vagy mondjuk sokak – által elfeledve élik mindennapjaikat, elszigetelten, magányosan, jólesik tehát nekik, ha néhanapján megemlékeznek róluk. Ezért is tartom óriási dolognak, hogy a kritikuscéh idén Senkálszky Bandi bácsit állította a figyelem központjába a neki ítélt életműdíjjal. Talán így Magyarországon is megtudja jónéhány ember, hogy él Kolozsváron egy 98 esztendős (október másodikán tölti be a 98. életévét) színész, aki 1939-től tagja az idők folyamán különböző neveket viselő kolozsvári magyar színháznak, akit Janovics Jenő is rendezett annak idején, aki szerepek hosszú sorát játszotta el több mint hetven évnyi színészi pályája során, és aki ezelőtt másfél évvel még játszott a kolozsvári színház színpadán.

Másrészt azért, mert szomorúan tapasztaltam: a társulat nem érezte szükségét annak, hogy tiszteletét tegye az ünnepségen. Azon az ünnepségen, amelyet egyébiránt a színháznak kellett volna megszerveznie, hiszen a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagjáról van szó, és akinek a neve, ha a körülmények éppen úgy kívánták, számos alkalommal elhangzott a színház részéről, különböző alkalmakkor, ilyen-olyan nyilatkozatokban. Most azonban úgy tűnik, valahogy nem volt fontos, hogy a díjátadót megszervezzék, ezért utolsó előtti pillanatban – a céh elnökének kérésére – magamra vállaltam a dolgot, így jöhetett létre az az ünnepség, amelyet szeptember 11-én tartottunk a Minerva-házban, és amelyre nagyon sokan eljöttek. Kivéve a kolozsvári társulatot. Azt a társulatot, amelynek Bandi bácsi örökös tagja. Persze tudom, hogy aznap próbák voltak kiírva, ami tehát azt jelenti – utánanéztem! –, hogy körülbelül tíz színész volt foglalt aznap délután. Az ünnepségen azonban – amelyet újságban és rádióban alaposan meghirdettünk – két nyugdíjas színésznőn (Krasznai Paula és Albert Júlia) és a laudációt mondó Hatházi Andráson kívül egyetlen társulati tag volt ott csupán.(Ha jól emlékszem, körülbelül 35 tagú a társulat). Ja, és hát Tompa Gábor és Visky András is megtisztelte a rendezvényt. Ha már életműdíj, ugyebár. Igaz, csak a kritikusok adták.

Hát, ennyit a színházban mostanában sokat hangoztatott szeretetről.

Kép

Reklámok