május, 2011 havi archívum

… ez itt a kérdés. Horaţiu Mălăele fenti című, remekbeszabott, saját költésű „monológja” volt talán az április 18-i UNITER-gála legszimpatikusabb pillanata, leszámítva Bogdán Zsolt két „jelenését”: amikor átvette a neki ítélt díjat, illetve méltatta az Életmű-díjas Coca Bloos-t, remekül.

Coca Bloos és Bogdán Zsolt a díjátadó gálán

Mălăele – aki egyébként maga is a jelöltek között volt a Legjobb férfi főszerepért járó díjért – jó adag iróniát is tartamazó szellemes szövege jótékonyan hatott a gálára: kicsit kilendítette a szokásos laposságából, s akinek volt füle hozzá, az kihallhatta belőle a kritikát is.

Igaz ugyan, hogy idén az eddigiekhez képest rövidebb volt a díjkiosztó gála, „csak” három órát tartott, a közbeiktatott „művészi pillanatokat” is beleszámítva (moment artistic, így jelentette be ezeket az örökös házigazda, Ion Caramitru UNITER-elnök, ezek egyike épp Mălăele monológja volt), ettől függetlenül azonban helye van (volt) a kritikának, úgy vélem. És nem csak ami a gálát illeti.

Ion Caramitru, UNITER-elnök, a gála házigazdája

Horaţiu Mălăele szövege ugyanis épp erről szól: aki díjazott, az létezik, aki nem, az nem – értendő személyre és színházra egyaránt. Ha kaptál díjat, akkor megkeresnek a Cultural-tól, a Caţavencu-tól, a Dilema Veche-től (vagyis nyomatnak a fontos lapok), mondja Mălăele, ha nem kaptál, akkor nyilatkozhatsz az „Iţi-piţi és a Pinokkió a hazáért rádiónak”. Ha díjazott vagy: elronthatsz egy szerepet, mégis azt írják, „tulajdonképpen egy vázlat volt, egy jövendőbeli kisebb remekmű ígérete”. Ha nem vagy díjazott, és nem sikerül egy szerep, azt írják: „miután kiokádta az első replikát, két néző spontánul elaludt, a jelenlévő harmadik pedig beadta a papírjait az ország végleges elhagyására”

Lássuk tovább: „Díjazottnak lenni: felhív Purcărete, és megkérdi, megvan-e otthon a Faust; nem lenni: felhív Hausvater, hogy megkérdezze, megvan-e a Vagina monológok. Lenni: kezet fogsz George Banu-val, és megengedtetik neked, hogy megérintsd Marina Constantinescu-t, nem lenni: nem fogsz kezet senkivel, ráadásul Florica Ichim is keresztezi az utadat”.

Horaţiu Mălăele

Mălăele szellemes szövege nagy derültséget keltett, ennek ellenére, úgy vélem, sokan találva érezték magukat. Sajnos nagyrészt  valóban így működnek a dolgok színházi berkekben. Ezért a román színházi kritika is hibás, azt hiszem. Van néhány „berögzült” név, színház, a többire oda se figyelnek. A „néhány” produkálhat szinte bármit, rajonganak érte, feltétel nélkül, „kritikátlanul” átcsúszik a rostán. A többi: csinálhat akármit, akár jót is néha, nem veszik tudomásul. Mert nem fogtál kezet Banu-val, vagy nem érintetted meg Marina-t, mondjuk. Ilyen egyszerű.

Jövőre húsz éves lesz az UNITER-gála, talán itt az ideje átgondolni nemcsak a díjkiosztót, hanem az egész jelölési rendszert. Hogy legyen esélyük másoknak is labdába rúgni, esetleg.

No, de addig is maradjunk az ideinél. Elégedetlenek így is, úgy is lesznek mindig. Mint például Andrei Serban. Ha díjazzák, elégedetlen, miért nem terjesztettek fel mindenkit az előadásból, veti a szemére a válogatóknak levélben, a messzi távolból. Ha nem díjazzák, elégedetlen.Visszautasítja, ha fel van terjesztve (lásd a 2007-ben történteket), de még jobban megsértődik, ha nincs. A kritikusok meg, a biztonság kedvéért, szinte látatlanban is felterjesztik már az előadásait, csak legyen végre elégedett. Hiába, nehéz ezekkel a sztárokkal.

Szóval, idei díjazottak. Örülök a kolozsvári sikerekeknek, drukkoltam nekik, nagyon értékesnek tartom a munkájukat. A díj ellenére azonban az előadásról továbbra is fenntartom az itt leírt véleményemet: http://www.lato.ro/article.php/A-l%C3%A9lek-sz%C3%ADne-Ingmar-Bergman-Suttog%C3%A1sok-%C3%A9s-sikolyok-c-kolozsv%C3%A1ri-el%C5%91ad%C3%A1sr%C3%B3l/1673/

Apropó, „kritikusi vakság”: mi sem bizonyítja jobban, hogy vannak „berögzült nevek”, mint az, hogy simán elmentek egy Matthias Langhoff-produkció mellett. A kolozsvári színház Mértéket mértékkel előadása, ha már rendezői felterjesztést nem is „érdemelt ki” a jelölő zsűritől, de egy alakítási díjra legalább futhatta volna a hozzáértésükből.

Mălăele-vel szólva tehát: „Lenni vagy nem lenni, ez itt a kérdés. Jól mondta Caragiale… nem tudom, mit mondott, de igaza volt”.

Az UNITER-trófea

 

 

Reklámok